Naboso sikertörténet: Myrna – Diagnózis: sclerosis multiplex

Naboso sikertörténet - SM

Annak ellenére, hogy a Naboso vezérigazgatója vagyok, időnként még mindig válaszolok az ügyfélszolgálati hívásokra és e-mailekre, mivel szeretem hallani az ügyfeleink történeteit. Az ápolónőtől kezdve, aki most már lábfájdalom nélkül tud állni a munkahelyén, a stroke túlélőig, aki újra járni tanul, minden Naboso történet megérint érzelmileg. 

Az egyik ilyen történet, amelyet szerettünk volna megosztani Veletek, Myrna története.

Myrna

Myrna évekig masszázsterapeutaként dolgozott, mielőtt 2013-ban diagnosztizálták nála az SM-et. A masszázsban és a testmozgásban szerzett tapasztalatainak köszönhetően a diagnózis ellenére is meglehetősen pozitív hozzáállást tanúsított. Elmondta, hogy amint megtudta, hogy szklerózis multiplexben szenved, az első reakciója az volt, hogy „a lehető legholisztikusabb módon fogjunk hozzá”.

Semmi sem akadályozta meg Myrnát abban, hogy azt tegye, amit szeretett, csak minden egy kicsit tovább tartott.

De aztán a lába gyengülni kezdett, és a járása egyre kevésbé volt stabil. 2019 decemberében az elváltozásai az egész agyában és a gerincoszlopában elterjedtek. A neurológus azt mondta, hogy 2020-ra kerekesszékbe fog kerülni.

A 2020. márciusi karantén időt ad Myrnának, hogy megtanuljon mindent, amit tehet, hogy tudjon javítani magán. A webináriumoktól és a Zoom jógától kezdve a sok qigongon át a meditációig … aztán megtudta, hogy a Naboso-nál folyamatban van egy témába vágó kutatás.   

Myrna korábban rövid ideig már kipróbálta a Naboso talpbetétet, de úgy döntött, hogy mindenképpen részt vesz ebben a Naboso Neuropathia Pilot-ban. A Neuro talpbetét használatával szerzett tapasztalatait Myrna saját szavaival mondja el:

„Február 28-án, vasárnap kaptam meg a [Neuro] talpbetétet, és minden cipőben, egész nap, minden nap viseltem. Öt nap után azt tapasztaltam, hogy olyan érzésem volt, mintha kocogni akarnék a postaládáig. 

Az első lépést nem tudtam megtenni, de a késztetés erős volt. 

7 nap [Neuro talpbetét] viselés után 3-5 lépést tudtam kocogni oda és 2 lépést vissza. 

A 8. és 9. napon néhány lépést tudtam kocogni, megálltam, majd újraindultam.   

A 10. napon egy autókereskedésben voltam, és eluralkodott rajtam a késztetés, és egyszerűen elkezdtem körbe-körbe kocogni. A lányom felvette videóra.

A 11. napon egy mérföldet futottam megállás nélkül.

A 12. napon 2 mérföldet futottam megállás nélkül. Nem botorkáltam, nem botlottam el.

Már 17 nap telt el, és minden nap kocogok anélkül, hogy félnék az eséstől. Az egyensúlyom olyan nagyszerű, hogy ebédet vittem a lányomnak, és két emeletet másztam fel a lépcsőn, mindkét kezemben ebéddel és italokkal. Ugyanaz a lányom volt, aki lefilmezte a kocogást és nem hitt a szemének… Imádtam az örömtől sugárzó mosolyát!

A mezítlábra való átvitel [talpbetét viselése nélküli] hatása észrevehető.

A neuropátia csökken, a drop foot (dobott / lebillenő lábfej) javul, és érzelmileg, valamint mentálisan is nagyszerűen vagyok.”

***

Nagyon hálásak vagyunk Myrnának, hogy megosztotta velünk sikertörténetét, és szeretnénk, ha másokat is inspirálna.

Akár krónikus fájdalmakkal, visszatérő bokaficamokkal vagy egyensúlyvesztéssel küzdesz, mi a Nabosónál itt vagyunk Neked. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az érzékszervi stimuláción keresztül megváltoztassuk az emberek mozgásszemléletét.

Hiszen a mozgás az élet, az élet pedig érzékelés!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük